Hanna nagymama már a kilencvenes éveiben jár. Még mindig egy erős öreg hölgy. A férje öt évvel ezelőtt halt meg. A gyermekei pedig már régen elmentek különböző városokba és falvakba. Apjuk temetése után nem látogatták meg. Csak felhívták és érdeklődtek az egészségéről és az életéről. Hanna nagymama minden alkalommal ajándékot küldött gyermekeinek és unokáinak. Egy nap azonban Tarasz, a szomszéd fia, aki éppen Hanna lányának vitt egy csomagot, sértetlenül visszahozta azt:
„Hanna nagymama, a lányod nem volt hajlandó elfogadni az ajándékot. Azt mondta, hogy sok ilyen van a városban. Megkért, hogy ne küldjek neki semmit. De Hanna tanyája erős. Mindig több zöldsége, tojása és teje van, mint amennyit ő maga meg tudna enni. Ezért mindent szétoszt a szomszédainak. Különösen azoknak, akiknek sok gyerekük van. A faluban mindenki hálás volt Anna nagymamának, szerették és tisztelték. Amikor Anna nagymama megbántva érezte magát, hívta a gyerekeit.
– Drágáim, gyertek és látogassatok meg. Megromlott az egészségem. Talán valamelyikőtök elvisz majd meglátogatni. De a gyermekei nem siettek édesanyjukhoz. A saját ügyeikre hivatkoztak. Hanna eladta az összes állatát.
Az összes pénzt egy borítékba tette, letette az asztalra, írt egy levelet a gyerekeinek, beletette a borítékba, megmosdott és lefeküdt aludni. Csak három nappal később a szomszédok, akik Hanna távolléte miatt aggódtak, bementek a házába. Hanna nagymamáját az egész falu elkísérte. Sokan csak jó dolgokra emlékeztek róla. A temetés másnapján érkező gyermekeinek levelet és pénzt adtak át. A levélben ez állt:
„Drága gyermekeim. Nagyon szeretlek benneteket. Amikor elmegyek, maradjatok együtt. A borítékban maradt pénzt egyenlően osszátok el. Adjátok el a házat, és osszátok el a pénzt egyenlően. Vegyétek el az ikonokat magatoknak. Mindig segítettek, amikor imádkoztam. Mindig szerető anya voltál.”
