– Drágám, nem jössz velem a dácsára? Szédülök, mindjárt elesek, és nem lesz ott senki, aki segítsen… – Drágám, gyere, segíts nekem a takarításban… És így tovább, szinte minden hétvégén. Anyósom felhívta Hannát, és gyenge, gazdag hangon segítséget kért. Hanna nagyon kedves lány volt, és nem tudta megtagadni a segítséget. És most csörgött a telefonja. „Kedvesem, ne felejts el elmenni a gyógyszertárba, hogy vegyél gyógyszert” – súgta az anyósa gyenge hangon.
»El fogok, anyu« – válaszolta Anna. De ekkor az anyósa hibázott. Azt hitte, hogy megnyomta a kikapcsoló gombot, és nevetve, vidám hangon fordult a barátnőjéhez:- Nos? Tehetséges színésznő vagyok? Jól játszom ennek az agyatlan csirkének az érzéseivel?„ – A legjobb színésznő Oscar-díjának első számú várományosa!” – nevetett vissza a barátnője. Anna megdöbbent.
Az anyósa, aki olyan szelíd, olyan szeretetteljes volt, kiderült, hogy egy igazi szemétláda. Kikapcsolta a telefont. Nehezen ért haza, leborult a kanapéra, és sokáig sírt. Rosszul érezte magát, de nem azért, mert kihasználták, hanem mert együgyű volt, és nem látta a jóság álarca mögött a képmutatót. Még aznap este mindent elmondott a férjének. A férfi, furcsa módon, nyugodtan vette a dolgot: – Anyu az – mondta. Anna nem értette – vajon tudott-e az anyja játékairól?
De túlságosan felzaklatta anyósa aljassága ahhoz, hogy szembesítse a férjével. Későbbre hagyta a dolgot. Amikor az anyósa újra telefonált, Anna azt mondta neki: – Menj, hozd az Oscarodat, drága anyósom. És vegyél egyúttal egy pár lejt is. Az anyósa dühös volt, hogy valaki le merte tépni a maszkját. Természetesen botrány lett belőle. Az anya persze ultimátumot adott a fiának:
„Vagy én, vagy ő!” A fiú persze az anyját választotta… Anna örült a válásnak. Ő maga, a maga szelíd természetével, soha nem merte volna beadni a válókeresetet. De nem érti, miért engedte meg, hogy ez az „édes pár” így bánjon vele.
