Körülbelül 30 évvel ezelőtt, amikor elvégeztem a főiskolát, egy gyárba kerültem. Az 1990-es évek voltak, így a fizetésem egy részét néha termékekben fizették ki. Nagy volt a termelésünk. A vállalatot egy kisvároshoz lehetett hasonlítani. Így az egyik részlegben egy Tanya nevű lány szakácsként dolgozott.
Mindenki Tanyához rohant ebédelni, mert tényleg neki sikerült a legjobban főzni. Még ha krumplipürét is tálaltak, azt nem csak úgy egy tányérra tették, hanem egyenletesen elosztották valamilyen formában.Ebéd után a dolgozók felváltva mentek oda hozzá, és a legmelegebb szavakkal mondtak köszönetet. Mit is mondhatnánk a desszertjeiről!
Amikor egy megbízott vagy külföldi partnerek érkeztek az üzembe, Tanyát mindig meghívták a nagyterembe. Elegáns ízlése nélkülözhetetlen volt. Egyszer az üzemünk egy japán céggel kötött szerződést. Tanya, mint a konyha vezetője, többféle pitét sütött és különböző fajtájú halat főzött. A küldöttségben 3 ember volt. A szerződést aláírták. Elmentünk ünnepelni.
Amikor a külföldiek megláttak egy ilyen szép asztalt, kérték, hogy hívják a főszakácsot. Tanya nem értette, hogy mit mondanak, de egyértelmű volt, hogy hihetetlenül hálásak neki.
Az igazgató zavarba jött: hogyan hajolhattak meg ilyen nagymenők egy közönséges szakács előtt? Az egyik japán annyira beleszeretett Tanyába, hogy megkérte a kezét, és visszavitte a hazájába. Néhány évig ott éltek, majd visszatértek a fővárosba, és éttermet nyitottak.
Tanya lett az étterem igazgatója. Nem tudom, mi történt ezután Tanyával. De valamiért biztos vagyok benne, hogy boldog. Végül is a szerelmével él, és az élete munkáját végzi.
