Ahogy arra számítani lehetett, a havazás több helyen nehezíti, illetve bénítja a közlekedést. Elsősorban a vonatforgalom akadozik, de az egyik HÉV-vonalon is nagy most a káosz. A fővárosban a magasabban fekvő utakon jeges, csúszós szakaszok teszik próbára a sofőröket. Friss körkép!
Ahol szünetel a forgalom
A vonatokkal kapcsolatban a Mávinform arról tájékoztatott, hogy Rákospalota-Újpest és Veresegyház között meghibásodott a felsővezeték. A hiba okát még keresik. A helyreállítás ideje alatt szünetel a forgalom ezen a szakaszon. Rákospalota-Újpest és Veresegyház között pótlóbuszok közlekednek. A Budapest-Veresegyház-Vác vonalon 30-60 perccel hosszabb eljutási időre lehet számítani. A Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest között a szobi vonal S70-es járatait lehet igénybe venni.
Elfogadják a jegyeket és a bérleteket
A vasúti jegyeket és bérleteket elfogadják a Volánbusz 318-as és 319-es számú menetrend szerinti járatain Veresegyház, Fót és Újpest-Városkapu között – tette hozzá a Mávinform.
Rövidebb útvonalon
Az S36-os vonatok váltóhiba miatt 6:30-tól rövidebb útvonalon, csak Kőbánya-Kispest és Tárnok között közlekednek. Az utasok Tárnok és Martonvásár között Z30-as vagy G43-as járattal utazhatnak. Az S780-as vonatok közlekedésében a reggeli és délelőtti órákban késésekre, hosszabb menetidőre lehet számítani az Aszód–Balassagyarmat vonalon.
Problémák a váltókkal
Almásfüzitő állomáson a sűrű havazás miatt nehézkes a váltók átállítása. Emiatt a győri vonalon 40-50, esetenként 70 perccel is meghosszabbodik a szerda esti vonatok menetideje.
Kidőlt a fa
Drégelypalánk és Balassagyarmat között fakidőlés miatt nem lehetséges a közlekedés. Az S750-es vonatok közlekedésében jelentős késésekre, járatkimaradásokra lehet számítani a reggeli, délelőtti órákban. A Balassagyarmatról 6:17-kor Vácra indult S750-es vonat (33249) vár a fa eltávolítására.
Szünetel a HÉV-közlekedés
A MÁV-HÉV Zrt. arról ír, hogy a H8-as vonalon vonataik késéssel közlekednek, mivel a havazás miatt a faágak rálógnak a vasúti pályára megnehezítve a közlekedést. Később kiderült, a fák nem bírták a terhelést, rádőltek a sínekre, így immár pótlóbuszok szállítják (próbálják szállítani) az utasokat Kerepes és Mogyoród között. Alternatív útvonalként a 80a vasútvonalat ajánlják Gödöllőről a Keleti pályaudvarra. A BKK Info oldala azt írja, hogy a 60A, a 60B, a 65-ös, a 65A és a 219-es autóbusz nem közlekedik. A 191-es autóbusz terelve jár, nem érinti a Sarolta utca megállót.
Áramszünet
Friss híreink szerint Nagykovácsiban, a település magasabban fekvő részekeiről nem tudnak lejutni a helyiek. Nem csak a közlekedők vannak gondban. Pátyon a település nagy részén nincs áram.