Zenthe Ferencnél aligha akadt szerényebb színészóriás, holott pályáját a legrangosabb kitüntetésekkel díjazták. „Nem is értette azt a sok díjat, amit élete során kapott – mesélte fia, ifj. Zenthe Ferenc a Nők Lapjának.
– A Jászai Mari-díjra még büszke volt, az Érdemes Művészt megkönnyezte, de a Kossuth-díj átvételekor csak rázta a fejét, nem értette. Ez már túl volt az ő szemhatárán, soha nem remélte, hogy ekkora ember lesz belőle.
Amikor a nemzet színészévé választották, csak mosolygott a bajusza alatt, végre nem lesznek többé anyagi gondjai. Nem tulajdonított a díjaknak nagy jelentőséget. Engem is mindig arra tanított, hogy meg kell elégedni az élet apró örömeivel, ez a hosszú élet titka.
Az elégedetlenség csak megrontja az ember lelkét. Ezt, már így megvénülve, én is csak alátámaszthatom. Apám mindig tudta, mi a helyes. Csak rám emelte a tekintetét, és azonnal értettem belőle.”
