Ismét gyászol a hazai színészvilág

Meghalt Jakab Csaba, akit nemrég a Sztárboxban láthattak a tévénézők.

Hetvenéves korában meghalt Jakab Csaba, Magyarország egyik első számú szinkronhangja. 1979–1982 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, az ezt követő évtizedekben a Népszínház (Józsefvárosi Színház) és a Budapesti Kamaraszínház tagja lett 2000-ig. A hazai színészek közül ő az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronhang, leggyakrabban Chuck Norrisnak kölcsönözte a hangját. A tévénézők nem is olyan rég találkozhattak vele, hiszen az RTL őszi sikerműsorában, a Sztárboxban szerepelt mint ringszpíker. Jakab Csaba csupán a műsor első adásában volt látható, később nem tért vissza a képernyőre.

Élőben is találkozott az általa sokat szinkronizált sztárral (Fotó: Vörös Szilárd/fotocentral.hu)

A közösségi oldalakon egyre többen emlékeznek meg a színészről. A budapesti Játékszín a következőt írta hivatalos Facebook-oldalán: „A vád tanúja című produkció bírója nem üti le többé a kalapácsot színpadunkon. Egy örökké vidám művésszel szegényebbek lettünk. Emlékét őrizzük. 🖤” – olvasható a bejegyzésben. Jakab Csabáról több színművész is megemlékezett, többek között Németh Kristóf és Náray Erika is.

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *