„Nézd már, meghalt, akkor velem most mi lesz?” – két nap alatt, két kismama halt meg a nyíregyházi kórház szülészetén

Életét vesztette a szülés után egy máriapócsi édesanya. Császármetszéssel született meg a kisfia tavaly novemberben, azonban a műtét után a nő intenzív osztályra került. A 33 éves, háromgyermekes anya családja tudni akarja a tragédia okát. A kismama egy szülészeti szobában volt azzal az újfehértói anyával, aki ikrei világrahozatala után szintén meghalt egy nappal korábban.

Császármetszéssel szült

A 33 éves máriapócsi édesanya, Nikoletta és párja boldogan tartották karjukban újszülött kisfiukat tavaly novemberben. Császármetszéssel jött világra a nyíregyházi kórházban. A pár harmadik gyermeke erős, egészséges volt, ellenben az édesanya napról napra egyre gyengébb lett.

Az intenzív osztályra került

Elvitték a szülészeti megfigyelőbe, késő este pedig átvitték az intenzív osztályra. Éjfélre még bementünk és azt mondta a doktor úr, hogy bízik a legjobbakban, a párjának megmutatta a gépeket, nézze meg, hogy minden rendben van. És működik minden. „És kettő óra 55-kor meghalt a nővérem” – mondta Nikolett nővére az RTL-nek.

Véralvadási problémái voltak

Még mindig nem fogta fel a család, hogy elveszítették a szerettüket. A kismama húga szerint a testvére jól viselte a terhességet, azonban a 9. hónapban egy vérvizsgálat kimutatta, hogy véralvadási problémái vannak. Gyógyszereket kapott, amitől jobban lett, de a szülést így is előre kellett hozni.

Utoljára a férje beszélt Nikolettával

„Azt mondta, hogy nagyon szeretlek szerelmem, vigyázzál a gyerekekre. Ennyit mondott neki és a párja már sírva jött ki”. A hozzátartozók tudni akarják a tragédia okát, jelenleg az orvosi dokumentumokra várnak.

Ikreket szült

A család azt mondja, a szülészeti megfigyelőben volt Nikolettával az az újfehértói kismama, Renáta is, aki szintén császármetszéssel hozta világra ikerlányait. Korábban beszámoltunk róla, hogy a kismama családja szerint a nő jól volt még szülés után is, aztán összeomlott a keringése és meghalt.

Renáta után Niki is meghalt

„Már akkor nagyon rossz állapotban volt a nővérem és akkor ilyeneket írt, hogy nézd már, meghalt, akkor velem most mi lesz?” – mondta Niki testvére. Egy nappal az újfehértói anya halála után vesztette életét Nikoletta. Szerettei sorstársaknak érzik magukat a másik gyászoló családdal.

Ugyanaz a fájdalom

„Ugyanazt a fájdalmat élik meg, mint amit mi és a testvérem párja”. Az újfehértói ikrek, Flóra és Laura szépen erősödnek, a karácsonyt már otthon tölthették.

Nincs felelős

Az RTL kereste a kórházat, hogy lezárult-e már a vizsgálat ebben az ügyben és indult-e újabb a máriapócsi anya halálával kapcsolatban. Azt írták, mindkét esetben belső vizsgálat indult és hogy a két eset között nincs összefüggés. Szerintük mindkét kismamánál előre nem látható események történtek, amit a szakszerű ellátás ellenére sem tudtak visszafordítani.

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *