EGY NAGYSZÜLŐ SZERETETÉVEL SEMMI SEM ÉR FEL.

Egy tanulmány kimutatta: azok a gyerekek, akik jó viszonyt ápolnak a nagyszüleikkel kevésbé lesznek viselkedés-zavarosak és érzelmileg instabilak

A nagyszülők az unokák igazi rajongói, hiszen a kicsikért, vagy legyenek azok már akár harmincévesek, minden tőlük telhetőt megtesznek.

Pszichológusok úgy vélik, hogy a nagyszülők-unokák közötti szoros kötelék jó hatással van a fiatalok érzelmi fejlődésére, hiszen kutatások során kiderült, hogy azok a felnőttek, akik remekül kijöttek nagyszüleikkel, érzelmileg stabilabbá válnak, ritkábban lesznek depressziósok, és sokkal magasabb lesz az önbizalmuk, ami mindenképp hozzájárul a sikeres felnőtt élet megteremtéséhez.

Az Oxford Egyetem által végzett kutatás révén kiderült, hogy a nagyszülőkkel jó kapcsolatban lévő gyerekeknél ritkább esetben alakulnak ki magatartási és pszichés problémák, és ha valami nehézség is adódik az életükben, könnyebben meg tudnak küzdeni vele.

Ez azért van, mert a nagyszülők révén a gyerekek lelkileg biztonságban érzik magukat, így ha gondjaik adódnak az iskolában, vagy akár a szülei elválnak, könnyebben fel tudják dolgozni a traumákat. Egy másik tanulmány szerint a generációk közötti szoros kötelék révén a gyerekek lelkileg erősebbek lesznek, és magabiztosabban tudnak majd helyt állni az életben.

Egy másik tanulmányban, amelyet Belgiumban készítettek, 1.150, 7 és 16 év közötti fiatalt vizsgáltak meg, és arra derült fény, hogy a nagyszüleikkel jó kapcsolatot ápoló gyerekek és tinédzserek kevésbé hajlamosak az előítéletek kialakítására, és sokkal elfogadóbbak, nyitottabbak lesznek felnőtt korukra.

azok a nagyszülők, akik jó viszonyban vannak unokáikkal, akár 5 évvel is meghosszabbíthatják a saját élettartamukat.És végül egy tudományos felmérés során kiderült, hogy

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *