TUDTAD, HOGY RÉGEN MÉG A SZEGET IS KIEGYENESÍTETTÉK?

Igen – jól érted – a meggörbültet addig kopácsolták érzéssel egy kis üllőn, míg ismét egyenes nem lett. Kicsit gyengébb volt mint újkorában, de aki értett hozzá – használhatta…
És kikre bízták e nemes feladatot?
Hát persze hogy a csemetére, aki ott sündörgött az apja mellett, és figyelte barkácsolás, szerelés közben a mesterfogásokat.
Amúgy nem feltétlenül takarékosságból tették…
Értelmetlen dolog?

Egyáltalán nem. Ezzel az egy semmiséggel nagyon sok ismeretanyagot átadtak. Nem papolással, hanem a legtökéletesebb nevelési eszközzel: tettekkel.

Régen a gyerek nem a tévé, vagy az akkor még nemlétező számítógép előtt ült, hanem ott volt ahol a szülő. Először még persze lábatlankodott, de közben azért el is lesett dolgokat.

Apu eredetileg lakatos volt apja műhelyében, kétkezi munkás, nem állt rosszul  kezében az asztalos szerszám sem.
Ugyan később teljesen más területen helyezkedett el, de a háborúban nagyon megromlott látása, hallása ellenére legkedvesebb elfoglaltsága a barkácsolás lett.
Már ezzel is tanított, mert ekkor vésődött belém, hogyha valamit szeretünk, és akarunk, akkor nincs lehetetlen. A nehézségeket át lehet hidalni.

Nem volt külön műhelye, a nagy fáskamrában pedig tényleg fa és szén volt betárolva mindig télire, nyáron kiszorult kedvtelésével az udvarra, télen pedig anyu „örömére” a konyhában ténykedett.
És én mindkét helyen ott bóklásztam, lábatlankodtam mellette. Lehetett volna rajzolni, vagy meséskönyvet nézegetni, hasonló, de nem lehetett, mert abban az időben mindennek napirendje volt. Játék akkor volt, ha a szülő is bent volt, és ha kiment a házból, vagy a szobából, akkor a gyerek is ott volt.

Így aztán ha azt akarta, hogy nyugton maradjak, ne mindig rám kelljen figyelnie – munkát adott a kezembe.
Így alakult, hogy már 3-4 éves koromban kalapácsot fogtam, nem is a legkisebb méretet, és odaállított az udvari  üllő elé. Ő húzogatta kifele a deszkákból a szegeket, odaadta nekem, én pedig egyenesítettem. Megmutatta egyszer, aztán a kezembe nyomta, hogy próbáljam meg. Elsőre nagyon lassan ment, de nem szólt egy szót sem, időnként rám nézett, figyelte mit művelek,  békén hagyott. Aztán mikor úgy döntöttem, hogy kész lehetek megnézte, barackot nyomott a fejem tetejére és azt mondta: jó lesz az… Na, erre aztán nagyon büszke lettem. Innentől kezdve aztán ha szeget kellett egyenesíteni, én akartam csinálni….

Nem könnyű egyébként, főleg egy gyereknek, hisz tudni kell hol kell elkezdeni, milyen erővel, érzéssel, forgatva, figyelemmel.

Megtanította vele, hogyha gond van, – meggörbül egy szeg, és nincs másik – nem kell pánikolni, ki  kell egyenesíteni, és bár nehezebb utána dolgozni vele, van remény, ha rendesen figyelek.

Az is a fejbe vésődött, hogy bár sok mindent helyre lehet hozni az életben, de van egy pont, amikortól már nem. Hiába az igyekezet. Ha egy szög már rozsdás, több helyen görbült, a feje csálén áll, azt egyszerűbb ha kidobod. Így van ez amúgy sok dologgal…
Később aztán már minden szerszámot kezembe nyomott, hogy próbálgassam, nézegessem. Megtanultam idővel , hogy fűrészlapot nem veszünk ukkra-mukkra, hanem ha életlen, akkor meghajtogatjuk, de élezni is lehet, reszelővel fogjuk.

Fontos ez az időszak – így tanulja meg a gyerek, hogy ő is tudhat valamit, bármit megtanulhat, és megtanul hinni magában…
Úgyhogy mire kezdődött az iskola számomra, vele a gyakorlati foglalkozások napirendje már lényegében minden szerszámot, fát, anyagot ismertem, tudtam, mire való, és azt is hogy hogy kell tartanom, hogy „jól álljon a kezemben”.

Manapság ez esik ki, a szülők otthon nem igazán bütykölnek. Esetleg a számítógépet. A gyerek azt hallja, hogy mindenre van mester, majd az megjavítja, elkészíti, megcsinálja.

Így aztán kimarad a közös munka öröme, a sikerélmény, és egy csomó új, végtére is fontos információ megszerzése. Sok helyen alapvető dolgokat nem tanulnak meg a gyerekek, egy szeget beverni a falba, vagy egy villanykörtét becsavarni. Aztán ha sorra kerül az életben, hogy kellene tudni, jön  a pánik….Meg a mester. Jó pénzért…

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *