A Story legfrissebb címlapján mutatta be Vitray Tamás a negyedik feleségét, Évát, ahogy lapunknak adott interjúja során árulta el azt is, hogy ismét megnősült. A legendás tévés a Fókusznak is mesélt újdonsült hitveséről. Mint kiderült, régi az ismeretségük, idestova 35 éve ismerik egymást. Az utóbbi időben azonban közelebbi lett a viszonyuk, ugyanis Vitray Éva szomszédságába költözött még 2019-ben.
Eleinte csak köszönőviszonyban voltak, majd együtt kezdtek dolgozni a tévés YouTube-műsorán. Éva nem televíziós, azonban a színházi világban dolgozott, így nem volt idegen számára a műsorkészítés. „Zeneakadémiát végzett operaénekes vagyok, már nem énekelek – mesélte Éva, aki mindig nyomon követte immár férje munkásságát. – Találkoztunk interoperett- és egyéb alkalmakkor, fogadásokon, előadásokon, úgyhogy távolról követtük egymást.”
„Megkérdeztem, hogy nem akar-e gyártásvezető lenni. Akart. És akkor egyszer csak – szó szerint itt történt, ebben az ajtóban –, megálltam, amikor egyszer kikísértem, és azt mondtam: ’Beléd szerettem, most mit csináljak?’” idézte fel Vitray. „Ő róla nem lehet olyat mondani, amit egy ország nem ismerne. Ő pontosan olyan, amilyen hitelesen lejött és lejön a televízióban, vagy most a YouTube-csatornán a Csak ülök…
Csakazértis! műsorban: ő a tökéletes férfi, azt gondolom.” És milyen Éva Vitray szerint? „Olyan, akit szeretni lehet, sőt kell. De hát ez csak együttműködésben, együtt dolgozásban derül ki fő részt. Aztán persze az ember közelebb kerül, akkor mint nőt is elkezdi imádni. De az igazi vonzereje az, hogy ilyen segítőtársat sohasem kaptam.”
A házaspár szívesen utazik és jár színházba, közös témájuk pedig a család. Kettejüknek együtt négy gyereke van, a tévésnek két fia, míg feleségének egy ügyvéd lánya és egy jogi tanulmányait folytató fia. Unokája egyelőre csak Vitraynak van, és mint mesélte, hamarosan megérkezik első dédunokája is.