Borbély Alexandrának sikerült, ami sok pályatársának valószínűleg csak egy vágyálom marad. A Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért 2017-ben a legjobb európai színésznőnek választották, majd egy évvel később filmsztárokkal együtt izgulhatott, hogy sikerül-e a mozinak elnyernie a legjobb nemzetközi játékfilmnek járó Oscar-díjat.
Meseszerűnek tűnik elképzelni, hogy egy kis országból milyen érzés lehet eljutni a Los Angeles-i vörös szőnyegig, de színésznő őszintén vallott attól, hogy nagyon rosszul érezte magát abban a helyzetben. „Maga az esemény úgy hatott rám utána, hogy jól gondoltam, hogy nekünk itt semmi keresnivalónk. Mert senkik voltunk. Ez lehet, hogy durván hangzik, de ott azt mondták nekünk, amikor fotóztak a vörös szőnyegen, hogy ’ki a színésznő és a ki a rendező?
Kik ezek?’ – mesélte a színésznő Tatár Csilla YouTube-csatornáján elérhető podcastműsorában, a Kirakósban. Majd hozzátette, hogy egy szervező igazította el az ott dolgozókat, hogy tulajdonképpen ők is jelöltek. – Azt érzed hirtelen, hogy ott voltál Berlinben, és minden csodálatos volt, te voltál az ünnepelt, és rád figyelnek. Ott meg hirtelen egy senki leszel.” A színésznő bevallása szerint mindig is stresszes alkat volt, és nehezen tudja elengedni magát. Ezért férje, Nagy Ervin igyekezett pár jó tanáccsal ellátni a nagy esemény előtt. „Ervin tulajdonképpen végig azt kérte tőlem, hogy ’élvezd és ne szorongj.’ Nem nagyon sikerült.”