Elítélték azt a két férfit, akik drogot adtak a fővárosban egy, az érettségijüket ünneplő fiatal társaságnak. Az egyik fiú a kábítószer hatására elvesztette a kontrollt és kiugrott az emeleti lakás ablakából. A 17 éves Ricsi meghalt, tragédiája az egész országot megrázta.
Egy 17 éves fiú tragédiája
A Kékvillogó.hu számolt be arról, hogy 2020 májusában egy 17 éves fiú egy házibuliban, kábítószerfogyasztást követően kiugrott Budapesten, egy 1. kerületi lakás ablakából. A barátok egy balatoni nyaralóból utaztak Budapestre szórakozni, és a buli előtt egyikük ismerősén keresztül kábítószert vásároltak. Az este folyamán a drogtól a fiú zavart és agresszív lett, és az egyik nyitott ablakon át megpróbált fellépni az ablakpárkányra.
Pár nap múlva meghalt
Ekkor még az egyik lány meg tudta őt fékezni, de a fiú ezután átrohant a másik szobába, és az ott nyitva lévő ablakon kiugrott a második emeleti lakásból. A fiút a mentők válságos állapotban kórházba vitték, de sérüléseibe pár nap múlva belehalt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói nem sokkal később elfogták azt a dílert, aki eladta a kábítószert a fiataloknak.
Hívták az édesapját
Richárdot azon a tragikus estén a sikeres érettségit ünneplő idősebb barátai házibuliba hívták egy panzióba. Beszállt egy kocsiba, amiben ketten ültek, majd elhajtottak. Hajnali kettőkor a szülőket azzal hívta fel egy lány, hogy fiuk rosszul van, menjenek érte.
A rendőrségen szembesült a szörnyűséggel
Az apa a rendőrségen szembesült azzal, hogy a kamasz fia a buliban bedrogozva kiugrott a második emeleti apartman ablakán. Az első próbálkozását egy lány megakadályozta. Utána a tanúk szerint Ricsi összeverekedett egy sráccal, majd átszaladt a másik szobába, feltépte az ablakot, aztán ugrott. A társaság szétspriccelt, csak néhány barátja maradt vele. A rendőrséget azért hívták, mert a srácok szétverték a panzió berendezését.
Beszerezték, átadták
A vádirat szerint a két vádlott, egy 25 és egy 28 éves férfi 2020 márciusa és májusa között kapcsolatban álltak egymással, és kábítószert értékesítettek kábítószer-fogyasztóknak. A kábítószereket jellemzően a fiatalabb vádlott szerezte be, ám azokat ténylegesen az idősebb társa adta át a vevőknek személyes találkozók során, amely ügyletekről feljegyzéseket is készített. A kapott vételárral a dílerek utólag számoltak el egymás között.
Sok mindent találtak
A nyomozók a kábítószert átadó vádlott elfogásakor annak 8. kerületi, majd később a társa 9. kerületi lakásában kábítószereket, valamint nagy mennyiségű, kábítószer csomagolásához használt műanyag tasakot és digitális mérleget találtak.
Felfüggesztett börtönbüntetés
A tárgyalás eredményeként a bíróság mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki: egyiküket 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette, a társát pedig 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását szintén felfüggesztette 4 év próbaidőre.
Folytatás másodfokon
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség a vádlottak terhére súlyosításért, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett. A fellebbezést a Fővárosi Főügyészség fenntartotta, és az ügy iratait továbbította az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszékre.