„Miért pont fél 8-kor kell azzal a nagy döggel centizni a gyerekek között?” – videó készült a teherautóról, amelyik a 9 éves kisfiúra döntötte a kerítést

Egy perccel a tragédia előtt egy autó fedélzeti kamerája rögzítette a helyszínt, ahol egy 9 éves kisfiú halt meg, mert rádőlt egy kerítés, amit egy teherautó döntött ki.

Nincsenek szavak

A BudaPestkörnyéke.hu az elsők között számolt be arról, hogy borzasztó tragédia történt kedd reggel fél nyolc körül Budapest 20. kerületében, a Mártírok útján. Egy tehergépkocsi egy kerítésnek ütközött, ami a járdán tartózkodó gyalogosokra dőlt, egy 9 éves kisfiú pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Papírgyűjtés volt az iskolában

A helyszínről származó Információink szerint a tragédia Pesterzsébeten, a Mártírok útján, a Gyulai István Általános Iskola előtt történt. Az intézményben papírgyűjtés volt és kedden reggel megérkezett a hulladékszállító autó az iskolához.

Nekiment a kerítésnek

A szemtanúk szerint a szállítóautó eddig ismeretlen okok miatt nekiment a kerítésnek, amitől a kaput tartó betonfal kidőlt. Éppen ott álló az iskolába járó 9 éves kisfiú, aki nem tudott elmenekülni az omlás elől.

Így történt a tragédia

A bpiautosok.hu felvételén látszódik, ahogy a szűk résen próbál kiállni a balesetet okozó teherautó. A színe és típusa alapján valószínűsíthető, hogy ez a teherautó okozta a balesetet.

Felelőtlenség

„Kb. 1 perccel a pesterzsébeti tragédia előtt jártam arra. Pont arra gondoltam ott elhaladva, hogy miért pont fél 8-kor kell azzal a nagy döggel centizni a gyerekek és az amúgy is túl sok autó között! Borzasztó, felelőtlen!” – írta a felvétel készítője.

Nincsenek szavak…

„Ott nemrég plusz parkolókat hoztak létre. Biztosan az volt a legfontosabb? Inkább eltüntetni kellene onnan az autókat, nem becsábítani! Részvétem a családnak. Nincsenek szavak…” – fűzte hozzá az autós esethez és a felvételhez.

Mutatjuk a felvételt:

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *