Az elmúlt napok helyszíni vizsgálatai után immár egyértelmű: az esztergomi robbantó kizárólag a rendőrök életét akarta kioltani, vagyis halálos csapda várta az egyenruhásokat a helyszínen. A nyomozó ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben.
Szemle több napon át
Az elkövetést követően rövid idő elteltével megkezdett szemlét a nyomozó ügyészség felkérésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálatának Bűnügyi Technikai Főosztálya nagy erőkkel, szakértők és tűzvizsgáló szaktanácsadó bevonásával folyamatosan végezte, több napig tartó megfeszített munkával.
38 méteres alagutat épített
A szemle megállapította, hogy az elkövető egy 38 méter hosszú alagutat épített magának a házból kiindulva, amely a robbanás ellenére épségben maradt.
Veszélyes vegyi anyagot tárolt
Az eddig beszerzett adatok szerint az elkövető, olyan Magyarországon engedély nélkül nem beszerezhető, nagy mennyiségű vegyi anyagot tárolt légmentesen az ingatlanban, amely szobahőmérsékletű levegőn illékonnyá válik és nagy erejű robbanás előidézésére alkalmas.
Nagyobb robbanást akart
Az elkövető a rendőrségi akció idején a vegyi anyagot tartalmazó tartályt felnyitotta, nem kizárhatóan szándékosan a nagyobb robbanás érdekében felborította, majd a cseppfolyós anyag a levegővel keveredett.
Gázmaszkot viselt a házban
A rendelkezésre álló adatok alapján az is megállapítható, hogy a férfi gázmaszkot viselt a házban, amelyet csak akkor vett le, amikor az épületből kilépve a rendőrökkel tárgyalt. A férfi a gázmaszkot a robbanáskor is viselte.
Ki akarta oltani a rendőrök életét
Az elkövető szándéka kétséget kizáróan az intézkedő rendőrök életének kioltására irányult. A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében továbbra is haladéktalanul hajtja végre a szükséges eljárási cselekményeket. A helyszínen jelenleg is nyomozati cselekmények folynak – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség.
Körözés alatt állt a robbantó
A BudaPeestkörnyéke.hu írt arról, hogy az esztergomi robbantást elkövető férfit a Szabolcs vármegyei rendőrök körözték hivatalos személy elleni erőszak okán. Korábban többször is behívta a rendőrség, de ezeket figyelmen kívül hagyta a férfi. Agresszív, veszélyes ember hírében állt.
Szükségessé vált a TEK bevetése
Amikor a férfi mindenkivel, köztük a zsarukkal szemben is fenyegetően lépett fel, a TEK munkatársai is a helyszínre vonultak. Szerda kora délután zárták körül azt az ingatlant, amiben a zavart elméjű férfi tartózkodott. A ház teraszáról kommunikált a férfi a műveleti egységgel. A hosszadalmas túsztárgyalás alatt a férfi egész végig agresszív volt. Bizonyos pontokon úgy tűnt, hogy meg fogja magát adni. Erre végül nem került sor, ezért döntöttek úgy, hogy elfogják.
Még azelőtt el akarták fogni, hogy besötétedett volna
A kaput sötétedés előtt, páncélozott jármű fedezékében nyitották meg. A fő bejárati ajtóhoz sorakoztak fel a TEK munkatársai, majd felgyorsultak az események. A kommandósok azonban már nem tudtak belépni a házba.
Flexszel vágott a férfi a gázpalackba
A házban tartózkodó körözés alatt álló férfi egy flex segítségével belevágott a gázpalackba, így idézte elő a robbanást. A TEK-esek körülbelül 8-10 métert repültek a robbanás erejétől. Végül egy kisebb méretű tóba zuhantak.