Nyolc évtized – tele örömmel, bánattal, sikerrel, kudarccal, olykor megugorhatatlannak tűnő akadályokkal, de főleg sok-sok szeretettel. „Van mire visszatekinteni” – mondja szerényen Balázs Péter, amikor a közelmúltbeli nyolcvanegyedik születésnapja alkalmából gratuláltunk neki, és arról kérdeztük, hogyan ünnepelt.
Férfiuralom van a családban
„Nagyon kellemesen telt, az egész család összejött. Itt volt a lányom, a fiam, a menyem, a négy fiúunokám, Domi, Félix, Vilmos és Fülöp. Fiúuralom van nálunk, csak már nem én uralkodom. Sztorizgattunk. A feleségemmel olyan történeteket meséltünk nekik, amelyeket még nem hallottak, vagy legalábbis nem így, mert ugye a sztorik idővel átalakulnak…Az unokáink tágra nyílt szemekkel hallgattak minket – mondja csillogó tekintettel. A Kossuth-díjas színművész elégedetten utazgat a múltba. – Nem tudnám megmondani, mely életkor, évtized volt a legjobb. Szerencsére van választási lehetőségem, de valójában mindegyik csodálatos volt.
Amikor az ember a legszebb korban van, akkor is lehetnek gikszerek az életben. Az biztos, az én eddigi életem inkább jó volt, mint nem. Csillával rengeteg élményt szereztünk. Beléptünk a házasságunk ötvenhetedik évébe, valójában azonban hatvannégy éve szeretjük és tiszteljük egymást.” A színművész és Csilla ugyanis még a gimnázium évei alatt találtak egymásra, és komolyan vették házassági esküjüket, jóban-rosszban kitartanak a másik mellett.
Tisztelik a hagyományokat
A házaspár Budaliget egy csendes kis utcájában éli mindennapjait, ott ülték meg a színművész születésnapját, és a családi húsvéti ünnepségnek is ez a ház ad otthont. „Bárhol jártunk a világban Csillával, mindig vásároltunk festett kis tojáskákat, körülbelül száznegyven darab gyűlt eddig össze. Húsvét közeledtével örömmel vesszük elő a tojásokat rejtő dobozokat, és állítjuk fel a tojásfánkat – meséli Péter. Régen a gyermekeik, manapság az unokák kutatják lelkesen a kertben elrejtett csokis finomságokat.
– A korosztályombeli hölgyeihez természetesen elmegyek most is itt a környéken locsolkodni” – árulja el húsvéti terveit a színművész, majd Csilla veszi át a szót. „A nagyböjtöt már nem tartjuk olyan szigorúan, mint régen, de azért próbálunk odafigyelni a hagyományokra, és sosem maradhat ki, hogy feltámadáskor elmenjünk a családunkkal a templomba.” A ház asszonya egy kedves régi emlékkel folytatja. „Mindig uszkár kutyánk volt. Most Fáni van velünk, előtte Bonifácunk volt.
Ő egy apró testű, nagyon kényes gyomrú kiskutya volt. Megfőztük a húsvéti sonkát, amit kitettünk hűlni. Bonifác beült a sonka alá, és sírt. A szemével mintha azt mondta volna: ’Jaj, ha én ebből ehetnék.’”
Humor nélkül nem megy
A húsvéti ünnepek után a házaspár élete visszatér a megszokott kerékvágásba. Péter 2021-ig, azaz hetvennyolc éves koráig igazgatta a szolnoki Szigligeti Színházat, ami után még egy rendezést vállalt a Veszprémi Petőfi Színházban, és csak ezt követően adta át magát a nyugdíjas éveknek. „Ő akkor lett igazgató, amikor mások nyugdíjba mennek. Ráfért már a pihenés, hisz húszéves kora óta dolgozott. Sokszor volt távol tőlünk, viszont tudomásul kell venni, hogy kihez megy hozzá az ember lánya, és az se hátrány, ha az ember szereti a másikat.
Nem mondhattam neki, hogy este nyolcra érjen haza, hisz akkor épp a színpadon állt – hangzik a türelmes feleség vallomása, aki a mindennapjaikról is mesél. – Egyhangúan telnek olvasgatással, zenehallgatással, kis sétával, Fáni rosszalkodásaival és humorral, ami nagyon fontos. A mi korunkban ez persze már inkább akasztófahumor. Kinevetjük a korunkat és saját magunkat, mert bizony a minket körülvevő tárgyak között akadnak gonoszak…
Leesnek, eltűnnek, és ez szórakoztató szituációkat teremt. A korunkkal kapcsolatban elszemtelenedtünk. Amikor az első unokánk, a ma tizenhat éves Domi megszületett, csak azt kértük, hadd érjük meg, amíg elindul, aztán beszél, iskolába megy. Most már szeretnénk látni az unokáinkat az egyetemen, vagy épp megnősülni. Mondom, elszemtelenedtünk…”
