A Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorba Horváth Éva és nagyobbik fia is meghívást kapott. Kristófnak ez volt az első tévés szereplése, de ettől egy cseppet sem volt zavarban. A műsorvezető, Ördög Nóra már a kezdetben izzasztó kérdést tett fel az egykori modell fiának, mégpedig azt, hogy szerinte mire vágyik édesanyja a legjobban. Kisfia válasza az volt, hogy egy gyűrűre. Éva ezen nagyon meglepődött, mert szerinte a gyomirtásról többet szokott otthon beszélni. Ördög Nóra a képernyőn keresztül viccesen üzent Kristóf édesapjának, hogy itt az idő teljesíteni ezt a feladatot.
„Erre mindig vágyik egy nő, nem?” – tette hozzá mosolyogva Éva, és mint kiderült, nem bánná, ha kapna egy szép nagy köves gyűrűt a közeljövőben „Apa úr” -tól. Éva családjával együtt 2022 év elején költözött ki Balira, ahol rendszeresen készít családi videókat saját hivatalos csatornájára. Bár évek óta együtt vannak gyermekei édesapjával, párja nem igazán kedveli a nyilvános szereplést, még nem mutatta meg magát eddig sehol. De talán hamarosan láthatjuk majd, hiszen Éva akkor mutatja be párját a nagy nyilvánosság előtt, ha a YouTube-csatornájuk eléri a százezer feliratkozót.