Hétfő este elstartolt a TV2-n a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsor, amelyben hírességek csemetéikkel közösen szerepelnek. Az első adás vendégei között volt Köllő Babett és lánya, Milla is. A műsor egyik pontján bevágtak egy Millával készült interjút, amiben édesanyjáról mesél. „Azt szeretem anyában a legjobban, hogy mindig kedves, imádom az öleléseit. Mindent imádok benne – mondta Babett lánya, majd így folytatta: – Pont ebben hasonlítunk anyával a legjobban, hogy mindig próbálunk mindenkinek segíteni. Én most anyára nagyon-nagyon büszke vagyok, hogy műsort vezet, és nagyon jó érzés, hogy végre teljesült az álma, amire már hároméves kora óta vágyik.
Nagyon örülök, hogy az én anyukám ilyen csodálatos.” Babett fülig érő mosollyal az arcán hallgatta kislánya szavait, és kövér könnycseppek gyűltek a szemében. „Ez nagyon jó érzés, nagyon szép ez így – vallott érzéseiről. – Az ember ilyeneket nem kérdezget a hétköznapokban a gyerekétől, és jó ezt így látni. Azt gondolom, lehet, hogy üvöltözök, és néha büdös görénynek hívom a gyereket, meg nem mindig figyelek oda, hogy idegesítő szokásaim vannak, de alapvetően azt gondolom, jó irányban vagyunk. Ha ő ilyennek lát engem, akkor annyira nem ronthattam el” – törölte ki a könnyeket a szeméből Babett.
Köllő Babett gyakran aggat különböző beceneveket lányára, Millára. Egyszer például büdös görénynek nevezte. Persze nem csúnyán, hanem csak a móka kedvéért, és természetesen kedvesen. Millát pedig ez egyáltalán nem zavarja, csupán akkor, ha édesanyja az osztálytársai füle hallatára becézgeti.