Az 53 éves műsorvezető a kétezres évek egyik legismertebb televíziósa és rádiósa volt, ám jól tudja, hogy ma már sokan legfeljebb csak hírből ismerik őt. „Megeshet, hogy a fiatalok jelentős része azt sem tudja, hogy ki vagyok. Az internetes felhasználókat szerintem egyébként sem érdeklem, teljesen más a célközönségem. Az online platformoké a jövő, sőt a jelent is leginkább a különböző internetes csatornák uralják, a televíziózásnak és a korosztályomnak egyre inkább leáldozik. Meguntam a hülyéskedést, nem igazán látom a folytatást magam előtt. Nem szeretnék elhamarkodott kijelentéseket tenni, és elzárkózni bármitől is, de az biztos, hogy jelenleg nincs olyan műsor, amit elvállalnék. Az is lehet, hogy csak én öregedtem ki a szakmából, de már nem akarok vicceket mondani” – mondta nemrégiben a Story magazinnak Jáksó László.
Jáksó László: „A fiatalok már azt sem tudják, hogy ki vagyok!”
Az egykori megmondóemberből lett programozó már nem vágyik reflektorfényre, sem arra, hogy ünnepelt sztár legyen, szerinte elég ’viccet’ mesélt az elmúlt évtizedekben.