Réti Adrienn az egykori párjával már az első pillanattól kezdve arra törekedtek, hogy békében váljanak el – ezzel elkerülve a további sérüléseket– , és hogy a gyerekük a lehető legkevesebbet érezzen meg az elválás nehézségéből.
Boldog gyerek
Adri büszkén vallja, ez sikerült is, abszolút jó a kapcsolat közte és az exe között. És ha a kislányát egy szóval kellene jellemeznie, annyit mondana rá: tökéletes. „Na pont így beszél egy elfogult szülő… De mit mondjak, ha az?! – kezdi nevetve a színésznő. – Franciska egy boldog, kiegyensúlyozott gyerek, akinek az a természetes, hogy hol velem van, hol pedig a másik szülőjével. És ő nem lát közöttünk veszekedést, nézeteltérést.
Van két bázisa, két otthona, két szobája, és mindenhol szeretik. Egy válás sosem könnyű, a felek alapból csalódottak, hiszen nem úgy vágtak bele a kapcsolatba, a házasságba, hogy egyszer véget fog érni. Mi sem gondoltuk, hogy ez lesz. De amikor kialakult a helyzet, igyekeztünk szeretettel és tisztelettel állni egymáshoz, és mindvégig a gyerek érdekeit tartottuk szem előtt. Piszok nehéz így működni az elején, de megéri, mert ez egy hosszú távú együttműködés akár együtt, akár külön él egy család.
Már csak emiatt is folyamatosan beszélünk, hogy az adott nap Franci miken ment keresztül, milyen hatások érték, hogy egyikünk se maradjon ki semmiből. Tehát ha elmegyünk az állatkertbe, akkor másnap a másik szülője nem azt kérdezi, mit csináltatok anyával, hanem azt, melyik állat volt a kedvenced. Mert tudja, hogy a lánya épp merre járt, mit csinált. Szerintünk ez nagyon fontos.”
Egy kis felnőtt
Adrinak a lánya az első, így a munkáját is hozzá igazítja. „A szinkronstúdióban is tudják, hogy tíztől háromig érek rá, mert utána már megyek Franciért az oviba – folytatja. – Ha pedig előadásom van, esetleg forgatok, akkor meg maximálisan számíthatok az anyukámra, aki kétszáz kilométerre él ugyan– és van három másik gyereke –, bármikor felül a vonatra, és jön, ha arra kérem. De ugyanúgy segít az ilyen helyzetekben a volt párom és az anyósom is.
Igazi összefogás van nálunk. Például tavaly, amikor a Hazatalálsz című sorozatot forgattuk, ami hosszú heteket vett igénybe, napra le volt bontva, ki mikor lesz Francival. Az már más kérdés, hogy ugyan mi, felnőttek szépen leegyeztettünk mindent, épp vele nem ültem le megbeszélni, hogy hosszú ideig kell majd engem nélkülöznie. Talán a harmadik héten kért számon, hogy ’anya, mikor leszünk már együtt?’ És megkért, hogy ne menjek el. Akkor leesett, hogy végső soron ő már egy kis felnőtt, akivel lehet, sőt kell is arról beszélni, hogy egy munka, egy forgatás mivel jár. Nyugalomban leültünk, átbeszéltük, és utána számára is természetes volt, mi történik.”
Szabadnak neveli
A színésznő legtöbb idejét a kislányával tölti, ha pedig Franci a másik szülőjénél van, akkor igyekszik magával foglalkozni. „Imádok a gyerekemmel lenni, végtelenül szórakoztat. Vannak szabályok, amiket be kell tartania, ezeket közösen hozzuk a volt párommal, de ezenfelül szabadnak neveljük. Épp a villamoson tett ránk megjegyzést egy idős úr, amikor Franciska a kapaszkodón csimpaszkodott, hogy ’No ezt tessék abbahagyni, ez nagyon veszélyes!’
Mire annyit válaszoltam, hogy ’köszönöm az észrevételét, de mivel már négy éve sikerül életben tartanom ezt a gyereket, akinek különben fantasztikus a mozgása, nyugodtan bízza rám’ – meséli nevetve. – És persze olyan is van, hogy egyedül vagyok otthon. Akkor jógázom, meditálok, esetleg elvégzem azokat a munkákat a kertben, amiket Francival már nem tudnék. Vagy színházba, moziba megyek, erre óriási igényem van Összességében nagyon is jó az életünk kettesben, és ez most egy jó időszak.”
Érzelmi hullámvasút
„Április 15-én Botos Éva kolléganőmmel játsszuk még az Anya születik! című előadásunkat a Jurányi Házban, a szezonban valószínűleg utoljára – mondja Adri. – Különben ez a darab a szívem csücske. Az anyaságról, a szülővé válásról szól a gyerek egyéves koráig, amibe rengeteg saját élményt, tapasztalást vittem bele.
A végén mindig szoktunk beszélgetni a nézőkkel, akik kivétel nélkül arról számolnak be, hogy mindent visszaadtunk, és úgy érzik, mintha egy hullámvasútra ültetetnénk fel őket, ahol rengeteg sírás és nevetés váltja egymást. De hát ez ilyen, pont, mint maga a szülői lét.”