Horror Salgótarjánban: egy férfi és egy nő élete is Szabolcs lelkén szárad, a férfi kegyetlenül végzett áldozataival

Itt, a Kékvillogó oldalán is beszámoltunk arról a szörnyű esetről, ami még 2020-ben történt, Salgótarjánban. Mint megírtuk a hajléktalan életmódot folytató M. Szabolcs és nőtársa kegyetlen módon oltották ki, egy szintén hajléktalan férfi életét. A legsokkolóbb, hogy M. Szabolcs már korábban, egy nő életét is kioltotta.

Szerelmféltés

Ahogyan arról portálunk is hírt adott 2020 nyarán M. Szabolcs élettársával, V. Szilviával a megyeszékhely belvárosában, szerelemféltés miatt végzett egy hozzájuk csapódó hajléktalan férfival. Az élettársak szintén hajléktalan életmódot folytattak, szálláshelyük egy salgótarjáni híd alatt volt. A későbbi áldozat 2020 őszén csatlakozott hozzájuk, aki piásan állandóan meg akarta szerezni magának Szilviát.

Fotó a helyszínről:

Elrejtették a testet

Egy nap aztán a nő elpanaszolta az élettársának, hogy a férfi rendszeresen ostromolja, M. Szabolcs pedig erre bedühödött és az akkor már ittasan, matracon fekvő sértettet egy éles tárggyal, testszerte többször is megsebesítette. Ezt követően a nő is hasonlóan tett, az áldozat pedig néhány perc múlva már nem élt. Mindezek után a holttestet a nő elrejtette. Az elkövetők között az élettársi kapcsolat az eset után hamarosan megszakadt és a nő pedig Németországba távozott.

Helyszíni felvétel:

Újabb áldozat

M. Szabolcs aztán akkor került a zsaruk látókörébe, amikor néhány hónappal később, 2021. januárjában kioltotta egy nőismerőse életét. Szabolcs és a nő együtt szórakoztak Salgótarjánban, mindketten lerészegedtek, majd a férfi híd alatti szálláshelyére mentek, ahol összevesztek.

Ütlegelni kezdte

A férfi alaposan dühbe gurult, majd ütlegelni kezdte a nő, végül egy éles tárggyal esett neki és kioltotta az életét. A nő holttestét az időközben a városban keresésére indult férje fedezte fel.

Bűnös

A középkorú férfit aztán a Balassagyarmati Törvényszék bűnösnek mondta ki, őt életfogytig tartó fegyházbüntetéssel, valamint 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetéssel sújtotta azzal, hogy bűnügyi előéletére figyelemmel a feltételes szabadságra bocsátásból is kizárta. Társát emberölés bűntette miatt vonta felelősségre a bíróság és őt 10 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

Fellebbeztek

Az ítélet ellen a volt élettársak és védőik elsődlegesen felmentésért, illetve a büntetések enyhítéséért fellebbeztek, míg a határozatot az ügyész mindkettőjük esetében tudomásul vette. Most a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblánál az elsőfokú ítélet helyben hagyását indítványozta a védelmi fellebbezések egyidejű elutasításával. Mindkét elkövető letartóztatásban várja büntetőügye másodfokú befejezését.

Related Posts

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *