A Tények műsorvezetője a gyermekei születése után hét évig volt háztartásbeli, ami elmondása szerint kicsit sem elégítette ki az igényeit. Anikó a gyermeknevelés mellett jobban szeret dolgozni, képtelen otthon csak főzni, mosni, takarítani. „Nálam túl hosszúra nyúlt az az időszak, amíg háztartásbeli voltam. Egy idő után már az volt a meggyőződésem, ezt úgy is lehetne csinálni, hogy űzöm a szakmámat is, amiért sokat dolgoztam, sokat tanultam, és megtanultam jó pár nyelven beszélni, németül, angolul és spanyolul is.
Az nem volt kérdés számomra, hogy amikor megszületnek a gyermekeim, akkor szeretnék velük otthon maradni. Azt viszont nem gondoltam, még rémálmomban sem, hogy ez a kisebbik fiam megszületésétől fogva hét évig tart majd. Nem a gyerekeimmel volt a baj, vagy azzal, hogy nekem kellett mosni, főzni, vasalni. Azzal volt bajom, hogy soha nem gondoltam, ilyen sokáig tart majd ez az időszak. Az a hét év egyben nekem sok volt! – mondta Anikó a Blikknek adott videóinterjújában.
A kétgyermekes édesanya azt is elárulta, hogy csodálja azokat a nőket, akik ki tudnak teljesedni abban, hogy háztartást vezetnek. – Nekem minden lehetőségem megvolt arra, hogy ezt én is megtegyem, de nem éreztem jól magam. Nagyon irigykedtem azokra, akik lubickolnak ebben a szerepkörben. Nekem egy idő után már másra, a szakmámra vagy bármilyen munkára is szükségem volt, azaz lett volna.”