Az énekesnő meglepő módon egyáltalán nem tud bánni a pénzzel.
„Bármilyen furcsán hangzik, nem tudok bánni a pénzzel, de szerencsére mindig van elég belőle. Emlékszem, a pályám kezdetén, az 1972-es Ki Mit Tud? után a Balatonon turnéztunk a Kócbabákkal. Amikor véget értek a fellépések, akkor annyi sem maradt, hogy beüljek a Nagyvárad térnél egy taxiba, és hazavitessem magam. Viszont az együttes másik tagja, a másik Éva (Fábián Éva – a szerk.) ebből a pénzből egy Wartburgot vett magának.
Talán az apukámtól örököltem, hogy meg tudom keresni a pénzt, de gyorsan el is költöm. Gyerekkoromban szegények voltunk, de ha új ruha kellett, akkor apa azt mondta: ’Gyere, Évám, menjünk, és csináltassunk neked valami szép, különleges ruhát.’ Elmentünk a belvárosba, a Váci utcába, ahol minden évszakra készíttetett nekem egy-egy darabot. Ha kellett valami, akkor megvette, és nem nézte, hogy mennyibe kerül. Így vagyok ezzel én is. Ha bemegyek egy üzletbe, fogalmam sincs az árakról, vagy arról, hogy mennyivel lett drágább a kenyér az öt évvel korábbihoz képest.”