Mecky gyönyörű tinilánya nem csak bongyor hajzuhatagát, muzikalitását is imádott édesapjától örökölte. Hamarosan musicalszínésznőként debütál a nagyközönség előtt. Nagyon fiatalon lehet a musicalszínpadok sztárja, ő azonban két lábbal áll a földön. „Most a tanulás van nálam az első helyen, még gimnáziumba járok, viszont mindenképpen szeretnék egyetemre menni és diplomát szerezni, úgy, ahogyan a papa és anyu is tette – meséli Kóbor Léna, aki nemcsak gyönyörű, hanem roppant okos is. – Több különórára járok, folyamatosan fejlesztem magam, és a nyelvtanulásra is nagy hangsúlyt fektetek. Éppen a napokban fogom letenni a felsőfokú angol nyelvvizsgát.”
„Nagyon büszke lenne rám”
Még csak 16 éves Lénácska, ahogy édesapja emlegette, de már főszerepet kapott az évek óta nagy sikerrel futó ExperiDance produkció a Gyöngyhajú lány balladája című musicalében. „Eddig Békefi Viki (A Sztárban Sztár leszek! korábbi győztese – a szerk.) játszotta Kriszta szerepét, ám ő várandós lett, így engem kértek fel a főszerepre. Régi álmom vált valóra azzal, hogy a nagyközönség előtt is színpadra állhatok, és remélem, a papa is nagyon büszke lenne rám – érzékenyül el Léna, és elmeséli, hogy nem sokkal édesapja 80. születésnapja után, június 3-án debütál musicalszínésznőként. – Ennél nagyobb ajándékot a papa sem kívánna, mindig is nagy vágya volt, hogy színpadon lásson engem. Tudom, hiszem, hogy odafentről végigkísér az utamon, lélekben ott volt velem a próbákon, és a bemutatón is figyelni fog és vigyáz rám.”
„Papa nagyon féltett”
A 2021 decemberében elhunyt rocklegenda nem érhette meg lánya első szakmai sikerét, ám igyekezett minden tudását átadni Lénának. „Papa nagyon féltett a művészi pályától, mert pontosan tudta, hogy a csillogás mellett számos árnyoldala is van. Ettől függetlenül mindig mellettem állt, biztatott, és nála jobb tanárt nem is kívánhattam volna. Nagyon szoros volt a viszonyunk, bármiről tudtunk beszélgetni, a csillagászattól kezdve az autóversenyzésig. Megtanított videót szerkeszteni, zenét vágni, énekelni, hangszeren játszani, én pedig igyekeztem minden tudást magamba szívni – ecseteli Léna, és elárulja, útravalónak milyen tanácsot kapott édesapjától. – Mindig azt kérte, hogy járjak a magam útján, találjam meg a saját hangomat, és ne akarjak senkit utánozni. Bár arra számítsak, hogy vele akarva akaratlanul is összehasonlítanak majd az emberek, de én ne foglalkozzak senkivel, mert a legtöbb, amit tehetek, hogy önmagamat adom, hisz ez mindennek az alfája, omegája!”
A fiúk várhatnak
Bár udvarlója vélhetően bőven akad, őt egyelőre nem foglalkoztatja az ismerkedés. „Még nem volt senki, aki igazán tetszett volna – mondja Léna. – Nincs barátom, és eddig nem is igazán volt kapcsolatom, de szerintem ráérek még az ismerkedéssel. Most nem ez a prioritás számomra. Ha mégis az lesz, elsőként anyával fogom megbeszélni, mert nagyon jó kapcsolatban vagyunk, mindenben számíthatok rá.”