Az autós a villamossíneken keresztül kanyarodott volna balra a Déli pályaudvar felé. Nagy volt a forgalom, így nem tudta időben befejezni a manővert. Közben a villamos szabad jelzést kapott, és máris megtörtént a baj.
Ma délután történt
Csütörtökön kora délután ismét villamos és autó ütközött a fővárosban, ezúttal a budai Alkotás utcán a MOM Parknál. Egy Lexus ES300 a MOM parkolóházából akart a villamossíneken keresztül balra, a Déli pályaudvar felé kanyarodni. A jelzőlámpa zöldet mutatott, ám a jobbra kanyarodó, illetve a gyalogosoknak zöldet mutató lámpa miatt a Déli pályaudvar felől a pirosnál álló autók között a sofőr nem tudott keresztül hajtani. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Egy Lexus ütközött a villamossal
Tudósítónk helyszíni fotója
A baleset körülményeiről
Ahogy adódott egy autónyi hely, a sofőr gázt adott és megkezdte a balra kanyarodást, ám eközben a jelzőlámpa mögötte vélhetően pirosra váltott, amit ő már nem láthatott. Ezzel egy időben a Déli pályaudvar irányából érkező 61-es villamos szabad jelzést kapott (bár azt nem tudni, a villamos vezetője ebből mennyit láthatott, miután a fedezőjelző a kereszteződés és a gyalogátkelőhely után található), így teljes lendülettel haladt be a Csörsz utcai megállóba, helyesebben haladt volna, ehelyett telibe találta a kanyarodó Lexus bal elejét.
Fotó a baleset helyszínéről
A személyautó súlyosan megrongálódott
Szerencse a szerencsétlenségben
A nagy erejű ütközés hatására a Lexus a megálló végén található beton terelőkúpnak csapódott, így senkit sem gázolt el, a villamos pedig szerencsére ezúttal nem siklott ki, mint tegnap a Fehérvári úton. A szerelvény fedélzetén tartózkodó utasok le tudtak szállni gond nélkül, nem sérültek meg, a villamos vezetője és a Lexust vezető vidéki férfi is sértetlenül megúszta a karambolt.
A balesetben senki sem sérült meg
Hatalmas erejű volt az ütközés
Autómentő vitte el a roncsot
A helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltók is vonultak, de nem kellett beavatkozniuk, a roncsot autómentő húzta le a sínekről. A baleset miatt 61-es és 17-es villamosok mintegy másfél órán keresztül terelve, a Krisztina körút felé közlekedtek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.