“Amikor a bátyám megkérdezte a sógornőmet és engem, hogy lennék-e keresztanyja az elsőszülöttjüknek, habozás nélkül, örömmel mondtam igent. Keresztanyának lenni megtiszteltetésnek tűnt számomra, és megmutatni, hogy fontos vagyok a bátyám és a családja számára. Sajnos a keresztelő és a gyermek további életének megszervezésével már megtört a varázs. Most az unokaöcsém közeledik az áldozáshoz, és nekem elegem van. Már annyi pénzt öltem bele, hogy simán felújíthatnám a hálószobámat úgy, ahogy szeretném, és még maradna is belőle. Hogyan beszélhetném le magam arról, hogy keresztanya legyek?”
Nem erre szerződtem.
Akárhogy is nézzük, keresztanyának lenni azt jelenti, hogy segítünk a szülőknek abban, hogy a kisgyermeküket a katolikus hitben neveljék. Semmi más, és az az érzésem, hogy a szülők nagy része ezt elfelejtette. Úgy érzem magam, mint egy ATM-automata, amelynek nincs határa. Komolyan mondom. Én másképp képzeltem el. Jó nagynénje akartam lenni a kisgyermekemnek, segíteni akartam a gondozásában, és segíteni akartam őt lelkileg és esetleg szervezetileg is felkészíteni az életének fontos pillanataira vallási szempontból.
A sógornőm – és szerintem a bátyám is, mert ő nem tagadta – azonban mást vár el. Igen, néha kérik, hogy vigyázzak Simonra, az unokaöcsémre, de számukra ez elsősorban a pénzről szól. Egy kellemetlen helyzetre nem sokkal a születése után derült fény, amikor meglátogattam a kisgyermeket és szüleit egy jelképes ajándékkal. Mint később kiderült, a bátyám és a sógornőm sokkal drágább ajándékot reméltek.
Így a keresztelőre kicsit többet adtam, mint amennyit szerettem volna, és vettem néhány fontos dolgot a kisfiúnak aznapra. Hálálkodó szavakat nem kaptam, ezért úgy döntöttem, hogy később értelmesebben költöm el a pénzt Simonra. Sajnos ezt is egyértelmű rosszallás és jelentőségteljes tekintetek fogadták.
Ez a gyerek túl sokba kerül nekem
Valamikor Simon következő születésnapja után összeszámolom, hogy mennyit költöttem rá. Nem akarok számító és fukar lenni, de a fenébe is, a szüleinek kellene fizetniük érte, nem nekem. Kiderült, hogy több ezer zlotyt költöttem erre a gyerekre! Méghozzá készpénzben és pénzértékben az ajándékokra. Ebből a pénzből olyan módon rendeztem volna be a hálószobámat, amiről álmodtam, de ami számomra még mindig elérhetetlen.
Közben közeledik a gyerek áldozása, és nekem elegem van. Hát, mert mennyi pénzt lehet még elpocsékolni? Szeretnék kiszállni a keresztanyaságból, és inkább magammal foglalkozni, mint egy gyerekkel, aki nem a sajátom. Csak hogyan csináljam ezt?
