“Ha tudtam volna, mibe keveredek, ha hozzámegyek Michaelhez, soha az életben nem tettem volna meg. Sajnos most már késő, és különböző okokból nem akarok elválni. Ugyanakkor bevallom, hogy egyre kevesebb erőm és akaratom van küzdeni ezért a kapcsolatért, és mindenért az anyósom a hibás. Ennek a nőnek minél távolabb kellene élnie tőlünk, de ez az egészségügyi problémái miatt nem lehetséges”.
„Hangsúlyozza, hogy mennyire segített nekünk azzal, hogy kifizette az esküvő felét.”
Az anyósom minden nap hangsúlyozza, hogy mennyit segített nekünk azzal, hogy kifizette az esküvő felét. A kérdés azonban az – vajon valaki mondta neki, hogy ezt tegye? Nem emlékszem, hogy Michael és én bármit is említettünk volna arról, hogy kevés lenne a pénzünk a fogadásra. Nem vagyunk milliomosok, de túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az eljegyzésünk három éve alatt összegyűjtöttünk eleget. Az édesanyja volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy szeretne hozzájárulni az esküvőnkhöz, arra hivatkozva, hogy a vőlegény anyjaként kötelességének érzi, hogy finanszírozza annak egy részét.
Most már értem, hogy ezekkel a szavakkal azt akarta hangsúlyozni, hogy milyen csodálatos ember, ellentétben az én anyámmal, aki alig engedheti meg magának az ételt és a gyógyszereket, nemhogy a lánya esküvőjét fizesse. Elfogadtuk anyósom segítségét, szerettük volna boldoggá tenni, hogy részt vehet az esküvő és a fogadás előkészítésében. Ráadásul így többet spóroltunk a lakásra.
„Itt ér véget Maria kedvessége”.
Hamarosan kiderült azonban, hogy az esküvő megszervezésében való segítségnyújtás kérdése nem csupán egy bizonyos pénzösszeg ajándékozására korlátozódik. Maria mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy a fél családját meghívja, arra hivatkozva, hogy ez a helyes dolog. Mi kötelességünknek éreztük; elvégre valóban jelentős összeget adott nekünk erre a partira. Így alakult, hogy végül… 200 ember vett részt az esküvőnkön. Akiknek a felét nem is ismertük igazán, mert Michael talán 20 éve látta utoljára azokat a nagynéniket.
Az esküvő után vettünk egy lakást, és elég gyorsan beköltöztünk. Sok megtakarítás és ismét az anyósom segítsége bizonyult a kulcsnak ahhoz, hogy gyorsan befejezzük a felújítást. Sajnos itt véget is ért Maria kedvessége. Nemcsak irányít minket, minden lépésünket felügyeli, hanem zsarol is. Amint valamelyikünk nem tud vele menni orvoshoz vagy vásárolni, azzal fenyegetőzik, hogy visszaveszi a pénzt, amit az esküvőre és a felújításra adott. Úgy gondolja, hogy ugyanezt vissza kellene adnunk a tőle kapott ilyen segítségért.
Végül is mi segítünk neki, amennyire csak tudunk. Nem arról van szó, hogy megfogtuk a pénzt, és elzárkóztunk az anyósomtól. Azonban nem állhatunk mindenben a rendelkezésére. Én odaadnám neki a pénzt, ha csak annyi lenne a számlánkon. Nincs, tehát hogyan tudnánk visszaadni bármit is? Nem bírom tovább kiszolgálni az anyósomat. Hálásnak éreztem magam, de most annyira felzaklatott a helyzet. Van itt egyáltalán jó megoldás? Szerintem sajnos nem.
