Mindig valami keleti tündérmesében éltem, ahol az apa a családfő, és nincs jogod ellenszegülni neki, ezért háromszor házasodtam, amikor a férj az úr, én pedig a cselédje vagyok. Az első férjem azzal hagyott el, hogy belefáradtam, hogy csak főztem neki, és én nem értettem, hogy a főzésen kívül mi mást kellene tennem, hogy a férjem kedvében járjak? Két gyerekkel hagyott el.
Ugyanígy viselkedtem a második férjemmel is, és két gyermekem született. Akkoriban azonban ő nem keresett sokat, így részmunkaidőben kellett dolgoznom. Az első házasságomból származó gyermekeim már meg tudták keresni a saját pénzüket, de a másodikat etetni kellett.
A második férjem megmutatta az igazi arcát, amikor megbetegedtem, neki nem volt szüksége beteg feleségre. Elment, és talált egy újat. Én már jobban voltam, de az a szokás, hogy otthon van a családfő, nem tűnt el, szükségem volt egy férfira az oldalamon. A harmadik férjemet, majdnem az utcáról hoztam el, mint egy kiscicát. Férfit csináltam belőle.
Most dolgozom, megint a férjemnek. A fizetésem felét rá költöttem. És őt tekintem a családfőnek, pedig semmit sem hoz a házba. Még magánórákat is elkezdtem adni, és a diákok hozzám járnak angolórákra. Nemrég azt mondta, hogy ápolatlan nő vagyok, hogy nem törődöm a külsőmmel, és hogy öreg vagyok.
Egy nálam három évvel fiatalabb férfi azt mondja nekem. Ő egyébként fiatalnak érzi magát, én pedig öregember vagyok neki. Természetesen nem szeretem, ha ilyen szavakat intéznek hozzám, és még ilyen szavak után sem vagyok hajlandó anyagilag segíteni neki.
Az előző sértéseken kívül elkezdett kapzsinak nevezni. De már ki nem állhatom ezt az embert, de a keleti gyökereim időről időre megmutatkoznak, ami miatt, azt hiszem, piedesztálra emelem őt, és úgy bánik velem, mint egy rabszolgával.
Lányok, mit tanácsolnátok, mit tegyek, annyi évet éltem és dolgoztam vele, de kinek kellek én ebben a korban? Senki sem szereti az öregeket.
