A férjemmel négy gyermeket szültünk és neveltünk fel: két fiút és két lányt. Mindegyikük felsőfokú végzettséget szerzett. Ma mindegyikük a saját családjával él.
Sok unokánk van. A lányaink meglátogatnak minket, felhívnak, segítenek nekünk. De a fiaink számára olyan, mintha soha nem is léteztünk volna. Elfelejtettek minket. A menyek hívnak, az unokák hívnak.
A fiúk pedig valószínűleg azt gondolják, hogy ha egyszer a feleségük vagy a fiuk felhívta az édesanyjukat, érdeklődött az egészségéről, és boldog ünnepeket kívánt neki, akkor nekik maguknak már nem kell aggódniuk érte. De mi csak hallani akarunk róluk. Legalább néha. Próbáljuk mi magunk is felhívni őket, de hiába. Nyilvánvaló, hogy a fiúknak megvannak a maguk problémái.
De vajon a lányoknak kevesebb gondjuk van? De a lányaink mégis szakítanak ránk időt.
Korunk és egészségi állapotunk nem teszi lehetővé, hogy egyedül teljesen megoldjuk a problémáinkat.Néha segítségre van szükségünk. Amikor a tetőt kellett megjavítanom, külsősökhöz kellett fordulnom, és a fiaim nem jöttek segítségemre. Amikor a férjemnek segítségre volt szüksége az alkohollal kapcsolatban, a vejem elvitte az italboltokba, a lányaim pedig mindenben segítettek. A fiaim csak arra szorítkoztak, hogy felhívják…
Másfél évvel ezelőtt a legidősebb lányom egy baleset következtében maga is HIV-pozitív lett. Most ő maga is segítségre szorul. A fiatalabbik lányom gondoskodott rólunk.
De hat hónappal ezelőtt elvesztette a munkáját, és Európába ment dolgozni. Mi pedig, két idős ember, hajléktalanok lettünk. Nincs erőnk elmenni a gyógyszertárba gyógyszerért. A nyugdíjunk alig elég a megélhetéshez, így nem tudunk gondozót fogadni.
A legidősebb sógornőm javasolta, hogy adjuk el a házat, és költözzünk be egy idősek otthonába. Ott jók a körülmények, és megkapják a szükséges orvosi ellátást. A ház eladásából befolyó összeg elég az idősotthonban való életvitelre.
És ha ez nem lenne elég, a menyem majd ad hozzá még pénzt. Az ötlet önmagában nem rossz. Csak az a baj, hogy egyik fiunk sem hívott meg minket, hogy velük éljünk.
