Hatalmas fordulat történt Sallai Nóra állapotában: közel három hónappal az alsónémedi tragikus autóbaleset után a színésznő végre elhagyhatta a kórházat. Bár még hosszú út áll előtte a teljes felépülésig, a karácsonyt már otthon, szerettei körében tölthette, később azonban még vélhetően vissza kell majd térnie az egészségügyi intézménybe.
Még 2024 szeptemberének végén szenvedett súlyos autóbalesetet Alsónémediben a Jóban Rosszban sorozat színésznője, Sallai Nóra és ötéves kisfia. Egy családi látogatásról tartottak hazafelé, mikor egy száguldó BMW csapódott nekik a Haraszti útnál. A baleset és a sorozatos műtétek miatt a színésznőt mesterségesen altatták, kisfia a kórházba szállítást követően bő egy héttel azonban meghalt.
A színésznő állapota súlyos sérülései ellenére az elmúlt időben rohamosan javulni kezdett, így a hosszú kórházi kezelést követően végre jó híreket kapott: év végén végre hazatérhetett. A Blikk információi szerint a színésznő már otthon tölthette a karácsonyt is, de az még nem zárható ki, hogy az ünnepek után vissza kell térnie a klinikára. Felépülése azonban biztatóan alakul, hiszen segítséggel már képes lábra állni és járni is. Korábban úgy tűnt, hogy a színésznőnek a karácsonyt is a kórház falai között kell töltenie, mivel állapota nem volt elég stabil az otthoni ápoláshoz. December közepén még csak tolószékkel tudott közlekedni, de beszédkészsége kezdett visszatérni, és tudata is egyre tisztább volt.